A 20 legjobb film Tarantino szerint

A 20 legjobb film Tarantino szerint


Quentin Tarantino már akkor megszállottan rajongott a filmekért, amikor még nem volt rendező. Filmes pályafutása előtt videofilm kölcsönzőben dolgozott, és ideje nagy részét filmnézéssel töltötte. 1992-ben aztán megkezdte karrierjét, és nem sok idő elteltével a közönség és a szakma is elismerte tehetségét. A közelmúltban még csillagot is kapott a hollywood-i Hírességek Sétányán.

Nemrég egy interjúban a híres filmrendező elárulta annak a 20 filmnek a címét, ami szerinte a legjobban sikerült 1992 óta.

 

Íme, a lista!

 

Harcosok klubja - David Fincher

 

Szinte lehetetlen leírni a „Harcosok klubját”, mivel ez a film alapvetően átlép a létezés egy másik birodalmába. Kifejezetten pszichedelikus és tele van fordulatokkal, amit Edward Norton és Brad Pitt játéka tesz felejthetetlenné. A filmzene pedig segíti a történet alakulását azzal, hogy szinte eggyé válik a képernyőn látottakkal.

 

 

A bennfentes – Michael Mann

 

 

Michael Mann zseniális filmet készített két emberről, akik a közérdeket a saját céljaik fölé helyezik. Ez a történet egy olyan társadalmi álláspont példája, amelyet mindannyiunknak gyakorolnia kellene. Rendkívül fontos film még napjainkban is, és habár a főszereplők nem tudtak olyan drámai változást elérni, amilyet szerettek volna, mégis reményt adtak erőfeszítéseik.

 

 

Elveszett jelentés – Sofia Coppola

 

 

Tokió, egy előkelő szállodai bár… Az álmatlanság elől menekülni próbál két magányos amerikai ember, akik folyamatosan összefutnak: egy idősödő filmsztár, Bob és egy friss házas, Charlotte. A város utcáin barangolnak, miközben éjszakákon át beszélgetnek egymással; egy valószínűtlen barátság alakul ki kettejük között. Kötelező megnézni, szívhez szóló filozófiai dráma.

 

 

Battle Royale – Batoru Rowaiaru Kinji Fukasaku

 

 

„Battle Royale” egy félelmetes játék, amelynek csak egy túlélője lehet. A cselekmény egy alternatív közeljövőben játszódik, egy diktatórikus távol-keleti országban, ahol egy kilencedikes osztályt élet-halál harcra kényszerítenek. Kegyetlen játszma, amelynek végén csak egy győztes lehet. Vagy egy sem?

 

 

A menedék – Lars von Trier

 

A maffiózók bandája elől menekülő fiatal Grace a coloradói Dogville hegyi kisvárosában köt ki. A helyiek beleegyeznek abba, hogy menedéket adnak neki azzal a feltétellel, hogy Grace nekik dolgozik, de minél többet árul el magáról, annál jobban látja, milyen gonoszak a városlakók. Von Trier egy ijesztően klausztrofóbiás remekművet alkotott, erős üzenettel.

 

 

A Mátrix – Andy Wachowski, Lana Wachowski

 

 

Mit lehet mondani egy már ikonikussá vált filmről? Ez nem csak a tipikus akciódús sci-fi, ez a történet lassan bontakozik ki, sokkal mélyebb társadalmi-politikai problémákat vizsgálva, mint azt várnánk.

 

 

Csak az a szex – Woody Allen

 

Woody Allen a kiváló minőségű, száraz szellemességgel és finom iróniával teli vígjátékok mestere. A „Csak az a szex” sem kivétel. Egyszer csak véget ér, de egy különleges hangulatot hagy maga után.

 

 

Haláli hullák hajnala – Edgar Wright

 

Mi van akkor, ha a zombiapokalipszis már elkezdődött, s te lemaradtál róla? Shaun rendes fickó, aki unalmas életet él, és egy elektronikai boltban dolgozik. Egyszer csak észreveszi, hogy valami nincs rendben. Élő halottak vándorolnak az utcákon, megesznek minden agyat, ami az útjuk elé kerül. Talán itt az ideje, hogy Shaun végre a sarkára álljon, megmentse a helyzetet, menjen a Winchesterbe, hogy megigyon egy jó hideg korsó sört, és várja meg, míg elszáll az egész.

 

 

Tökéletlen idők – Richard Linklater

 

 

Extra könnyed film, amely pozitív energiával, nevetéssel és jó szándékú komédiával van tele. Kifejezetten ajánlott azoknak, akik vissza akarnak térni egy kicsit a hetvenes évekbe, és dupla jó hangulatra vágynak. És igen, a főszerepben a még nagyon fiatal Milla JovovichBen Affleck és Matthew McConaughey.

 

 

Meghallgatás / Ôdishon – Takashi Miike

 

 

A nyitójelenetek japán lírája és a véres szadista finálé közötti szembetűnő kontraszt különleges ízt ad a „Meghallgatásnak”. A film egyfajta kulturális sokkot jelent a közönség számára, amilyen ritkán látható az európai vagy amerikai mozikban. A film a belső démonainkról szól, akik a félelmeinkből táplálkoznak, és mindannyiunkban ott élnek.

 

 

The Blade / Dao – Tsui Hark 

 

 

Egy értelmetlen akciófilm, minimalista, pörgős és filmszerűen erőteljes. A kézi kamerával készült, élénk színekben pompázó, szenvedéllyel és izgalmas harci jelenetekkel teli ''The Blade'' minden rendelkezésére álló kreatív eszközt felhasznál.

 

 

Boogie Nights – Paul Thomas Anderson

 

"Szex. Kábítószer. Erőszak" – ezt a szlogent kellene használni a film reklámozásához. Bár könnyed, szinte elcsendesedő tempóban halad, mégis már az elején leköti a közönség figyelmét. Ne feledd, hogy minden durvaság és mocsok mögött egy kétségbeesett üzenet rejtőzik, amely jó néhány társadalmi problémára mutat rá.

 

 

A halál jele / Salinui chueok – Bong Joon Ho

 

Ez nem egy hagyományos thriller vagy krimi. Megvan benne a koreai mozi jellegzetes íze. Nemcsak látványos lakomával, masszív rendezői munkával és nagyszerű színészi játékkal várnak minket, hanem a hozzá tartozó hitelességgel is. A történet valóságosnak tűnik: a rendőrök nem annyira hősiesek, a bűnözést nem mindig büntetik, és néha ártatlan emberek halnak meg ostoba hibák miatt.

 

 

Féktelenül – Jan de Bont

 

 

A meglehetősen egyszerű cselekmény ellenére ez a film látványos. Jan de Bont mindent megtett azért, hogy a nézőket jó másfél órán keresztül a képernyő előtt tartsa. Sok benne a fordulat, ami érdekessé teszi a történetet, így igazából egyetlen unalmas rész sincs benne. Ráadásul ismerjük be, a fiatal Keanu Reeves olyan csodás…

 

 

Joint Security Area / Gongdong gyeongbi guyeok JSA – Park Chan-wook

 

 

Ez a történet egy fiatal nyomozónőről szól, aki egy régóta megosztott ország két ellentétes oldala közé esik. Lényegében ez a politikai thriller egy lenyűgöző emberi dráma, amelyben minden apró részlet gyönyörűen kidolgozott.

 

 

Végre péntek – F. Gary Gray

 

 

Krimi vígjáték, amelynek középpontjában azok állnak, akik Los Angeles déli részén élnek. Craig és Smokey két cimbora, akik szeretnek a verandán ácsorogni, inni egy italt és nézni a járókelőket. Engedd át magad a pihenésnek, és élvezd Ice Cube és Chris Tucker felejthetetlen játékát.

 

 

Amerika kommandó: Világrendőrség – Trey Parker

 

Fényes díszletek, „realisztikus” csatajelenetek, lefordíthatatlan szójáték, csodálatos filmzenék és hangeffektusok, okos, szellemes és vicces szatírával fűszerezve. A végeredmény egy kiváló rajzfilm, amely csak felnőtteknek szól.

 

 

The Host / Gwoemul – Bong Joon Ho         

 

Ez egy elég sokrétegű film. A film célja nem pusztán az, hogy megijesszen, hanem hogy elgondolkodtasson. A "The Host" egy koreai család megpróbáltatásait követi nyomon, akik megpróbálják kiszabadítani lányukat a Godzilla-szerű szörnyetegtől, eközben pedig rájönnek, hogy az egymáshoz fűződő szeretet-kötelékük a legfontosabb a világon.

 

 

Rendőrsztori 3: Super Cop / Ging chat goo si 3: Chiu kup ging chat – Stanley Tong

 

A hongkongi rendőrség összefog az Interpollal, hogy leleplezzen egy nemzetközi drogkartellt úgy, hogy egyik emberük beépül hozzájuk. És ki lehetne jobb jelölt egy ilyen szokatlan művelet elvégzésére, mint Chan Ka Kui felügyelő? Ezúttal azonban az Interpol elbűvölő igazgatójával, Jessica Yanggal is össze kell fognia. Vígjáték, Jackie Chan és az extravagáns kung fu – kell többet mondanom?

 

 

A sebezhetetlen – M. Night Shyamalan

 

Egy szörnyű vonatbaleset következtében egy ember kivételével mindenki meghal. Csak egy biztonsági őr, David Dunne éli túl, ráadásul minden karcolás nélkül. És csak egy ember tudja ennek a csodának az okát – Elijah Price, más néven „Mr. Üveg'', aki szokatlan betegsége miatt kapta a becenevet. Olyan betegségben szenved a férfi, amely miatt csontjai könnyen eltörnek. Elijah szerint kettejük sorsában sok a hasonlóság, természetfeletti képességeik miatt kiegészítik egymást. Természetfeletti történet emberi sorsokról.

 

 Forrás:

brightside.me

Kiemelt kép: pixabay.com

Ez a cikk eredetileg a SzínesVilága magazinban jelent meg! 

További cikkeket ITT OLVASHATSZ !


 

 

 
Tetszett a cikk?

 

Cikkajánló

További cikkek »