Megható emberi történetek karácsonyra
Könnyű beragadni az ünnepi nyüzsgésbe, és megfeledkezni arról, hogy milyen különleges is lehet ez az időszak: például önzetlen, jóindulatú cselekedeteken keresztül segíthetünk másoknak. Akármilyen kicsi, vagy nagy is az ajándék, a karácsony békével és örömmel tölti el a körülöttünk lévő szíveket, és emlékeztet minket arra, hogy milyen fontos kedvesnek lenni másokkal. 8 inspiráló történet következik, amely megmutatja a karácsony valódi jelentését és könnyeket csal a szemünkbe.
1. A névtelen titkos télapó, aki 100 dollárral tölti meg az idegenek zsebét
Képzeld el azt, hogy belenyúlsz a tavalyi év óta nem hordott kabátod zsebébe, és találsz ott 100 dollárt. Nos, ez a történet még ennél is jobb. Egy névtelen, gazdag üzletember Kansas City-ből az elmúlt években extra pénzt osztogatott, ezzel növelte az emberek üdülési kedvét. Tucatnyi helyi rendőr segítségével felkeres néhány várost, és minden ünnepi szezonban 100 ezer és 200 ezer dollár közötti összeget osztogat – mindezt 100 dolláros címletek formájában. A titkos Mikulás elmondta, hogy olyan embereket keres, akiknek szomorúság van az arcán, hogy „reményt adjon nekik, hogy megváltoztatható az életük”.
„Emberként küldetésünk véletlenszerű jóindulatú cselekedetek megtétele. A kedvesség a híd minden ember között ” – mondta a névtelenséget kérő üzletember.
Még mindig nem tudjuk, ki ő, és hol fog megjelenni ebben az évben, de érdemes mindenkinek nyitva tartani a szemét, hátha olyan szerencsés, hogy találkozik a titkos Mikulással.
Kristen Kilpatrik / Pinterest
2. A karácsonyfa angyala Michiganből
Amikor a michigani lakos, Chad Rose véletlenül kapott egy extra karácsonyfát, amelyet vállalkozásának üzletébe küldtek, megtette, amit minden tisztességes ember tenne: hirdetésben tette közzé, hogy ingyen odaadja valakinek. Úgy tartják, nem jó a karácsony valódi fa nélkül, és bár egyesek számára a karácsonyfa az ünnep szerves része, de vannak sokan, akiknek ez már olyan kiadás, amely nem fér bele a költségkeretbe, hiszen a napi alapvető dolgokra kell inkább költeni a pénzt. A hirdetés közzététele után a fiókját azonnal elárasztották a megható történetek arról, miért érdemelnék meg a fát. Minden elolvasott e-mailjével világossá vált számára, hogy egy egyszerű fa mennyire jelentős szerepet játszhat az ünnepi készülődésben. Az egyik e-mailben, amelyet megosztott, a következő olvasható: „Ha valódi karácsonyfa lenne, akkora áldás lenne ebben az évben, mert nálunk a karácsonyfa úgy néz ki, hogy általában lerajzoljuk egy nagy plakátra és felakasztjuk a sarokba.” Chad felismerte, hogy egyes családok számára 25 dollár túl sok kiadás egy fára, ezért kiment, és további 40-et vásárolt ingyen felajánlás céljából. A következő nap nagy részét azzal töltötte, hogy átnézte az e-mailek listáját, és kiválasztotta a szerencséseket, akik megkapták ingyen a fát. De a történet itt még nem ért véget. Ann Posont elolvasta Rose hirdetését, és felvette a kapcsolatot vele, de ő nem kapni, hanem adni akart. Felajánlotta, hogy a díszeket a fára ő maga vásárolja meg.
New Darlings / Pinterest
3. A főiskolás diák, aki otthonra lelt karácsonykor
Amíg minden osztálytársa lelkesen tervezte azt, hogy az ünnepeket távol a főiskolától, családjával és barátaival tölti, Jackie Turner, a Sacramento melletti William Jessup Egyetem diákja aggódott, hogy ő lesz az egyetlen, aki karácsonykor az egyetemen marad. "Az évnek ez a szakasza nehéz" – mondta Jackie. "Mindenki az unokatestvéréről, a családjáról beszél, mindenről, ami a karácsonyról szól." De Jackie azt mondta, hogy neki sosem volt ebben része. Elmondta, hogy gyermekkora erőszakos volt, és sosem voltak olyan élményei, amelyekről hallotta osztálytársait beszélgetni. Ahelyett azonban, hogy sajnálta volna magát, a diák hirdetést tett közzé, amelyben 8 dollárt / óra ajánlott fel szülők bérlésére az ünnepekre. Olyan pár órára vágyott, amelyben ő is átélheti a karácsonyi ünneplést. Több tucat választ kapott a hirdetésére – körülbelül felét olyan szülőktől, akik segíteni akartak, természetesen ingyen –, és felét más fiataloktól, akik ugyanúgy érezték magukat. Így a diák találkozót szervezett egy karácsonyi bográcsos vacsora keretén belül.
"Az embereket bántják és ezért összetörnek, de szükségünk van egymásra" – mondta Jackie. "Szerető embereknek kell lennünk. És azt hiszem, erről szól a ma este.”
Jackie azóta is évente rendez összejöveteleket egy bográcsos karácsonyi vacsorával, mert senki nem érezheti magát egyedül karácsonykor.
Buff Strickland / Pinterest
4. A légitársaság, amely valóra váltotta az álmokat
A kanadai WestJet légitársaság 250 utasnak teremtett csodálatos karácsonyi hangulatot egy calgary-i járaton. A légitársaság egy digitális Mikulást helyezett el egy repülőtéren, aki megkérdezte az utasokat, mit szeretnének karácsonyra. Amíg mindenki a levegőben tartózkodott, 175 WestJet-dolgozó rohant a közeli boltokba, hogy mindent megvásároljanak, amire a „WestJet Santa”-t kérték – a pár zoknitól és fehérneműtől kezdve a nagy képernyős tévékig. Amikor az utasok megérkeztek, mindenki megkapta álmai ajándékát a poggyász átvételekor.
5. Jelbeszédet használt koncertjén a kislány
Az ötéves Claire Koch óvodai karácsonyi koncertje során jelnyelvet használt, hogy siket szülei se maradjanak le az élményről.
"Claire azért használta a jelnyelvet a darabban, mert figyelmes volt velünk, és azt akarta, hogy megértsük a dal szövegét" – mondta az anyja.
Claire többek között a Rudolph, a vörös orrú rénszarvast és a Jingle Bells című dalokat is elmutogatta és ezzel teljesen ellopta a show-t.
Hannah Haston / Pinterest
6. Beyoncé meglepte a Walmart vásárlókat
Mialatt egy bostoni koncertre tartott, Beyoncé egy kis kitérőt tett egy massachusettsi Walmart-ba, hogy a karácsonyt sokkal emlékezetesebbé tegye egy csomó vásárló számára. A Grammy-díjas énekesnő ajándékkártyákat osztott ki az üzlet minden vásárlójának, összesen mintegy 37 500 dollárt ajándékozva ezzel számukra.
Kate Lesueur / Pinterest
7. A rákos hajléktalan ember, aki mindenét odaadta
Egy coloradói hajléktalan férfi az utolsó pénzét költötte el, hogy önzetlenül ajándékot vásároljon valakinek. Glen McCarthy elsétált a közeli Walmart-ig, hogy igyon egy csésze kávét, és azonnal megérintette az ünnepi hangulat. Végül megvett egy Barbie-t és egy Hot Wheels szettet, de csak arra az apró, új gyerekkerékpárra tudott gondolni, amit meglátott. "Néztem azt a biciklit, és a kerékpáron 59 dollár volt feltüntetve, de az alatta lévő címke 44 dollárt jelzett" – mondta.
Egyeseknek ez nem sok pénz, de Glen számára szinte minden. Később azon az éjszakán még mindig nem tudott másra gondolni, csak a biciklire, és arra, hogy ezzel mennyire boldoggá tudna tenni egy gyereket, amikor eljön a karácsony reggel.
Visszasétált a Walmart-hoz, és a kerékpárról kérdezte az eladót, mivel a címke két különböző árat mutatott. A nő azt mondta, hogy 44 dollárért elviheti a kerékpárt.
„Elgondolkodtam azon, hogy valószínűleg ez lesz az utolsó karácsonyom. Nincs senkim, de talán egy kisgyereknek örömet okozhatok. Mindennek az elvesztése kellett ahhoz, hogy rájöjjek, most boldogabb vagyok az életemben, mint akkor, amikor sok pénzem volt” – mondta.
Kristen Kilpatrick / Pinterest
8. A tinédzser, aki karácsonykor 1000 dollár értékben élelmiszert vásárolt szegényeknek
A tizenhat éves Jordan Cox ismeri a kuponozás előnyeit, ezt pedig arra használja, hogy segítse anyját. De a legutóbbi karácsonyi szezonban a hozzáértő tinédzser úgy döntött, hogy egyedülálló képességét a nehéz helyzetben lévő, rászoruló családok megsegítésére is felhasználja. Jordan több száz kupont gyűjtött össze, és körülbelül 935 dollár értékű élelmiszert vásárolt kevesebb, mint egy fillérért. Ezután az egészet egy nonprofit szervezetnek adományozta, a Doorstep-nek, hogy osszák szét az ételt a hátrányos helyzetű családok számára.
"Úgy döntöttem, hogy minél több embernek szeretnék segíteni, és megmutatni azt is, hogy nagyon olcsón lehet vásárolni, ha tudod, hogyan kell" – mondta Jordan.
Kristen Kilpatrick / Pinterest
Forrás:
camillestyles.com
Fenti kép: pixabay
Ez a cikk eredetileg a SzínesVilága magazinban jelent meg!
További cikkeket ITT OLVASHATSZ !
Cikkajánló